2015. november 27., péntek

EXPO Milano 2015

Mindennap találkozhatunk napilapokkal és életmódmagazinokkal, melyek nem győznek ellátni jobbnál jobb tanácsaikkal. Példának okáért olyan 10 ruhadarabbal, amit mindenképpen azonnal meg kell vennünk, mert nem hiányozhat egyetlen playboy ruhatárából sem (igen, férfi magazinok is vezetnek listákat, bár ezekben többnyire kocsik, órák és nyakkendők szerepelnek). Vásároljunk, együnk, költsünk használati eszközökre, mert ezek nekünk kellenek, szükségünk van rájuk. Szerencsére ez nem ilyen cikk, bár első tervemben alapvetően listázni akartam élményeimet. Később azonban, mikor az első pont végénél jártam, jöttem csak rá, hogy ezt az élményt nem szabad tárgyilagosan bemutatni. Egyrészt, ha megteszem, akkor nem az ÉN élményem, tapasztalatom osztom meg a kedves olvasóval, a tisztelt nagyérdeművel. Másrészt minden adatot és információt meg lehet találni a világhálón. Minek osszak meg olyat, amit már előttem megtettek? Nem. Nem fogok pontokba szedett ajánlásokat tenni, melyek az „ezt mindenképpen látnod kell” klisé kategóriába tartoznak. Helyettük Örkény egyperceseinek nyomán elindulva, azokhoz képest azonban méltatlanul egyszerű, apró kis epizódokkal mutatom be a 2015-ös milánói világkiállítást, melyen részt vehettem látogatóként. Nagy levegő, ugrunk.
Ülök a Teatro alla Scala egyik páholyában és nézem a balettelőadást. Előttem fekete bőrű amerikai anyuka a kislányával. Ezt onnan tudom, hogy előadás előtt csevegtünk egy kicsit és egymás gépén teszteltük fényképezői tudásunkat. Fáradtan bámulok ki a fejemből miközben követem az Excelsiort. Hirtelen pár pillanatra átsüvít a fejemen a gondolat: mit szólna ez a nő, ha tudná, hogy ma pózoltam egy sort az orosz pavilon tetején elhelyezett nemzeti zászló előtt? Apró mosoly jelenik meg arcomon. Igen. Itt vagyok a világ egyik leghíresebb és legnagyobb színházában egy ehhez méltó igényes balettelőadáson és azon gondolkodom, hogy az orosz pavilon tetején ott a zászló. Pluszban, mert minden pavilon előtt van nemzeti lobogó. De nem, oda kell még egy. Ha nem lenne ott az a hatalmas zászló, akkor nem érezhetnénk elég orosznak. Pedig alig pár lépésre ott van a tetőteraszon a bár, ahol mily meglepő, vodkát árulnak. A júliusi melegben. Végül elhatározom magam, lezárom a témát és elmélyülök a balerinák művészetében nyugtázva, hogy az oroszoknak orosz identitásukat megfelelően, oroszosan kifejező, megalkuvást nem tűrő orosz pavilonjuk született. Hogy befele haladva miért az Imperial Marchot dúdoltam, az rejtély marad…


Kicsit gonoszkodom a magyarokkal, végig angolul beszélek a sámándob-halszálka pavilonunkban. Bárki jár arra, az biztos, hogy megbotlik a kiálló kődarabokban. Eredetileg valamilyen apró csatornácskát szimbolizálnának ezekkel a kültéri kövezeten. Én és a világ többi embere hülyemód nem a lábam elé, hanem az épületre nézek először. Milyen kár. Közben egy külföldi majdnem zakózik előttem. Pécsi vonatkozás van, az előtérben egy eozinos kutat csodálhatunk meg. Ami viszont nagyon tetszik, azok a kézművesek. Hímeznek, cserepeket festenek. Máshol ilyet nem látni, pedig közel 200 hektáros a kiállítás. Cinikus oldalam azonban felteszi a kérdést: a matyó hímzésnek mi köze van az élelmezéshez? Azt, hogy természetes vizeinket reklámozzuk gőzerővel még megértem, de akkor hogy jönnek ide mennyezetről lelógó paprikák? És mit keresnek itt ezek a sámándobok? Legalább kürtőskalács és gulyásleves van. Hogy mennyibe kerül?! Na ne, ez azért túlzás.


Világéletemben utáltam a kávét. Nem az íze miatt. Egyszerűen nem bírtam, ha reggel felpörgetnek csak azért, hogy délután kettőre zombivá válva bezuhanjak az ágyba vagy az iskolapadon koppanjon a fejem. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, meséltem már, hogy Milánó Olaszországban van? Tudjuk, mit isznak az olaszok ugye? Azt a sötét löttyöt. Életem megelőző 20 évében nem ittam annyi kávét összesen, mint az ott tartózkodásom egy hete alatt. Szégyellem bevallani, de megszerettem. A kiállítás egyik fő újítása a tematikus kis „szigetek” kialakítása. Például itt van a kávé, mint téma. 8 különböző ország közös installációt hozott létre, közepén hatalmas kávézóval. Bemegyek. Mikor kijövök rengeteg euróval vékonyabban távozom. Azonban ott figyel hónom alatt pár zacskó eredeti, originál ruandai kávé. Hazaérkezésem után hetekig széles mosollyal alszom el délutánonként.
Az olasz házigazdáknak külön utca és rengeteg étterem jutott az EXPO-n. Kiállításokkal, nem csak az élelmezés témakörében. Gondolok egyet, végigpróbálom az olasz tájak konyháit Eataly-ban. Logikusan északról indulok és dél felé akarok haladni. Velencénél szégyenszemre megtelik a gyomrom és a tiramisu mellett igény tartok egy jó erős kávéra is, mert folytatni kell világkörüli utam. A tűző nap elől védekezésként mindenki, legyen az ázsiai, fehér, fekete, szinte rögtön átveszi az olaszok jól bevált sziesztázó módszerét. Én is leheveredek az egyik kis almafákkal körbeültetett parkban. Nézem, ahogy lelassul az élet. Mindenki, de még a pirított plázacicák is, a hatalmas adag salátáktól jóllakottan, nagyokat szuszogva heverednek le és pihennek mellettem. Amikor páran elkapjuk a másik pillantását csak mosolyogunk egymásra, mert mást csinálni nincs erőnk. Értem én, hogy dopamin. Értem én, hogy emésztési folyamatok. Értem én, hogy szociális viselkedési minták. De tapasztalni a nyugalmat a nyári árnyékban, kávéval, mosolyogva, na, azt érezni kell. Dolce vita.
A türkmén pavilonból vegyes érzelmekkel távozom. Fénykép az elnök 8-10 méter magas portréja előtt? Megvan. Fénykép a kiállított Prezident konyak előtt? Megvan. Fénykép az elnök legkedvesebb versenylovának életéről készült könyv vitrinje előtt? Megvan. Fénykép a tetőn felállított jurtával? Megvan. Rácsodálkozás arra, hogy egy kanyi szó sem esik az élelmezésről vagy bármi ahhoz kapcsolódó témáról? Megvan. Távozásomkor örülök, hogy Ázsia mélyén, hazámtól jó messze található ez a csodálatos ország. De van itt még valami… Az érzés, miután eszembe jut, hogy a türkmének is hivatalosak a Magyarországon megrendezett bugaci Kurultájon? Megfizethetetlen.


Görög katolikus vagyok. Aki nem járatos a témában annak elárulom, hogy nálunk még fél óra éneklős session (liturgia) van a római katolikusok egy órás miséjét megtoldandó. Mi is Őszentsége, a pápa alá tartozunk, bizonyos önállósággal. Érdeklődve megyek be a vatikáni kiállításra, mert hogy ilyen is van! Hatalmas modern kivetítőkön mutatják be a világ árnyoldalát. Az éhezés mellett a dühöt, a haragot, a pusztítást, a háborúkat. Felhívnak, hogy együtt szüntessük meg mindezt. Csak együtt sikerülhet. Függetlenül attól, hogy miben hiszünk. Azt tudom, hogy Ferenc pápa nemtetszésének adott hangot a világkiállítással kapcsolatban. Pénzszórásnak tartja, mely helyett ezt az összeget akár igazi segítségnyújtásra is fordíthatták volna. Ha már a téma „táplálni a világot és energiát adni az életnek”… Igazat adok neki. A pavilon híven tükrözi véleményét, egészen a kijáratig. Kifelé kapok egy ajándék hűtőmágnest, rajta a pápa képével. Sehol máshol nem osztogatnak ajándék hűtőmágneseket. Itt meg mindenki ingyen kapja? Kicsit felhúzom magam.
Lépek párat az egykoron gonosz tengely-tagnak kikiáltott iráni pavilon belseje felé, majd visszafordulok, hogy leellenőrizzem, tényleg itt járok-e? Hát ez teljesen emberi, barátságos, kulturált, intelligens installáció! Jesszusom, ezek fűszernövények itt mellettem! Gyorsan, képeket! Rendben, nyugalom. Hátráljunk pár lépést, és gondoljuk végig. Ebbe a kakukkfű ágyásba most bele fogom dugni a kezem. A nap hátralévő részében az egész jobb karom fűszernövény illatú marad, de megéri. Magabiztosan haladok tovább a rengeteg növény között. Néhol egy-egy vitrin is feltűnik, benne tradicionális tálalóedényekkel. A végén kis színpad, rajta zászlók. Csigalépcsőn vezet le az út a nyári meleg elől kényelmes hideget adó étterembe és boltba. A menün szerepel, nekem meg eszembe jut a Szilvás csirke című film, úgyhogy kipróbálom a címben szereplő ételt. Közben nézzük egymást az iráni személyzettel. Lehet, hogy a belőlem áradó furcsa illat miatt, de nem nagyon jönnek a közelembe.



Ó, Németország, te! Egyem a szíved! Ultramodern, hatalmas, okos és már-már undorítóan precíz vagy! Meghatározott létszámú csoportok mehetnek be. Láttam már ilyet máshol is. A túra előtt oktatáson veszünk részt, hogy hogyan használjuk a kis eszközt, amit kaptunk. Ha rátesszük a kijelölt üres felületekre, akkor interaktív menü jelenik meg a kezemben tartott könyvecske fehér oldalain. Ezen keresztül tudhatok meg több információt. Sehol máshol nem kezelnek kisiskolásként. Feltárulnak a kapuk és jöhet a kiállítás! Interaktív! Modern! Elgondolkodtató! Németesen steril… Persze, a germánok csillagos ötöst, rengeteg plecsnit és még ki tudja, mit kapnak az expó képzeletbeli tanárától. A méztermeléstől a bevásárláson át a vizek tisztításáig és az újrahasznosításig mindenre kitérnek. Mindenre! A pavilon felügyelőin biológiailag lebomló cipő van, mely egy magot tartalmaz, így ahol eldobják hamarosan fa fog sarjadzani. Annyira kedvesek velem, hogy nem érdemlik meg a bunkó kérdést: és a bugyijuk is öko?


Ma-ma-marokkó! Helyi termények utunk elején bemutatva, haladjunk tovább. A következő szobába belépve, bamm(!), megcsap a sivatagi szél! Ezek képesek voltak 10 darab hatalmas ventillátort felrakni a falra és rákapcsolni egy fűtőtestet. Hogy érezzed a sivatagi szél erejét és melegét, értem? Műanyag tevék mellett halászati nagyhatalomnak beállítani magukat egy helyen kicsit eklektikus, de nem mondanám, hogy nagyon elüt az expo szellemiségétől. Kilépve álmaim kertjében találom magam. Itt is fűszernövények mindenhol, szép terméskővel kirakva, úgy berendezve, mintha díszkert lenne. Gyönyörű, engem megvettek. Az arab gitáros tradicionális zenéjével csak jobban elmélyíti a hangulatot, melyről ezeregy éjszakán át sztorizhatnánk.


Én értem, hogy a traktornak köze van a földműveléshez. Azt már annyira nem, hogy mit keres a fehérorosz főbejáratnál lévő exkluzív bár mellett? Érthető okokból inkább megnézem a menüt. Vodkás fagyi? Ej, ej, Tibor, megint csak a hasadra gondolsz… De ez vodkás fagyi. Rövid eszmecsere után, mely során a „te hülye, Olaszországban akarsz belorusz fagyit enni?” és a „vodka” gondolatok futnak át az agyamon, nagylelkűen adok magamnak egy esélyt és kipróbálom. Délelőtt, jóval reggeli után, éhesen. Akit érdekel, annak itt a recept: vegyél pár gombóc erdei gyümölcsös fagyit és öntsd nyakon jó sok vodkával. Szegény belorusszok megszívják velem, mert innentől kezdve beállok, mint a beton (egy interaktív érintőképernyő elé és lassan lapozgatva végignézem az összes leírást a helyi ételkülönlegességről).


Tisztelt olvasóközönség! Fel lehet lélegezni. Hosszú utunk végéhez értünk. Érdekes érzéssel jöttem el a világkiállításról. Mindenhol élnek emberek (a mindenhol azt jelenti, hogy tényleg, komolyan, mindenhol ezen a bolygón!), akiknek csontra tök ugyanazok a mindennapi szükségleteik, mint nekünk. A fő téma, a táplálkozás alapján szemlélve az előbbi megállapítást a következőt mondhatjuk el: lehetsz te bármilyen színű, nemű, kemény, gazdag, szép, erős ember, egyszer csak enned kell. Ez nem gyengeség, pusztán az élet oly nemes és tiszta körforgásának egy apró szelete, melyet sosem kerülhetünk meg. Sőt, bizonyos esetekben igazi élményként élhetjük át. Gondoljunk csak bele: a családdal, barátokkal, ismerősökkel. A jeges tundrákon, sivatagokban, városban, mezőn, erdőben, tehát bárhol. Egyetlen, vagy akár többfogásos kiszerelésben. Legyen elég ennyi, mert ennyi a lényeg: mindenki eszik. Én ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni: jó étvágyat kívánok!


Egy kis szakmai kitekintő:
A legrövidebb módon az expo széles sugárútján keresztül lehet eljutni A-ból B-be. Tényleg széles, azonban a rengeteg ember miatt mégis szűknek hat. Az általunk ismert mentőkkel nehezen lehetne közlekedni. Érdekesen oldották meg a kérdést: sürgősségi kocsivá átalakított golfautókat használnak, persze, gondolom, 24 órás készenlétben. „Sikerült” elkapnom egy esetet: hölgy a melegben rosszul lesz, elesik. Golfautón kettő mentőtiszt kiérkezik, szabályos nyugalomba helyezik, kikérdezik, vitális paramétereket mérnek. Aztán egyikük pillanatok alatt átalakítja a kocsit, (míg a másik figyel) hogy a hordágyat vízszintes helyzetbe hozzák. Hölgyet hordágyra rakják, fel a kocsira, be a központba.

 Tóth Tibor

2015. november 25., szerda

Volt egyszer egy zalaegerszegi gólyabál...

November nemcsak az a hónap, amikor már kezdjük érezni a közeledő vizsgák hideg szelét, hanem a bálok varázslatos időszaka is, ami felmelegíti hangulatunkat és elfedteti velünk a ránk váró nehéz feladatok terhét.
A Pécsi Képzési Központ után Zalaegerszeg is megszervezte november 17-én nívós gólyabálját. Idén különleges alkalom volt ez a város hallgatóinak, hiszen a három egyetem (Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, Nyugat-Magyaroszági Egyetem) egymással karöltve rendezte meg a táncos mulatságot, melynek helyszínéül az Arany Bárány Hotel szolgált, ami teljes mértékben tükrözte a bál eleganciáját és színvonalát.


Az este korai óráiban már mindenkin érződött a feszült láz, ami lelkesedéssel párosult, nagy volt a nyüzsgés a Hotel nagytermében, a díszlet utolsó simításait elvégezték, a táncosok, fellépők izgatottan gondolták át újra a lépéseket és kezdtek el öltözködni, a konferancszié pontosított a szervezőkkel, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen. A lebonyolításba fektetett sok energia meghozta gyümölcsét, a bál felejthetetlenre sikerült minden szempontból.


A bál a vezetőségek beszédei után a nyitótánccal vette kezdetét, a PTE hallgatói egy lenyűgöző bécsi keringő formációt adtak elő, melyet Sümegi Júlia tanított be, majd a BGF elsőévesei angolkeringőztek, ezt követően a gólyák egy népszerű popslágerre elsajátított koreográfiát mutattak be. A Képzési Központban az évek során hagyománnyá vált, hogy a gólyabálon a negyedévesek a szakukhoz kapcsolódó műsort adnak elő, mellyel lezárják és emlékezetessé teszik utolsó egyetemi évüket, idén ezt a feladatot a gyógytornászok rettentően kreatív és szellemes módon hajtották végre. A produkciók befejezéseként az idén kezdett hallgatók felkérték oktatóikat egy táncra, ezzel átvezetve az ünnepélyt a vigasság felé.


A jó kedv megalapozását a PTE Brass Band modern feldolgozásai biztosították, majd a Dance zenekar szolgáltatta a talp alá valót a báli hangulat fokozásához, emellett táncversenyt is szerveztek a hallgatók körében, hogy még színesebb legyen az éjszakai mulatság. Éjfél után a tombolahúzás következett, melyen sok értékes nyereményt sorsoltak ki. Az ezt követő szokásos lankadó érdeklődést kiküszöbölve újra a rézfúvósoké volt a főszerep, akik muzsikájukkal táncra perdítették a közönséget. A hallgatók, oktatók és vendégek hajnalig ropták, majd kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagodva, egy remek gólyabál emlékével tértek nyugovóra.

Csárdi Klaudia

2015. november 23., hétfő

Teljesítettél már erőn felül?

November 12-én, csütörtökön rendhagyó edzésre vállalkoztunk a Laterum Kollégium I. emeleti tanulójában, 12 órán keresztül gyakoroltuk az önvédelemre alkalmas technikákat.
Az eseményen nagy örömünkre közel huszan vettünk részt és edzettünk együtt este 8-tól, reggel 8-ig.

Egy fél órás bemelegítés után elkezdtük a gyakorlást, újra és újra végigvettük az eddig tanult szabadulás technikákat, hogy tökéletesen menjen kivétel nélkül, mindenkinek.


Az önvédelmi tréning után egy órás állóképesség fejlesztés következett. A kihívás nem csak fizikálisan, de mentálisan is megterhelő volt.
A következő napirendi pont a pizza rendelés volt. :D Amíg vártuk, hogy megérkezzen a vacsi mindenki megismerkedhetett a női önvédelemmel, hasznos tanácsokat kaptunk, hogy mik azok az alapvető dolgok, eszközök, amik bárhol segítségünkre lehetnek.
Amint megjött a pizza, indítottuk is a Mélyütés című zseniális filmet, Jake Gyllenhaal-lal a főszerepben. Jake egy sikeres bokszolót játszik, aki azok után, ami a családjával történik, súlyos depresszióba esik és ebből csak az ránthatja vissza, ha újra ringbe száll, de ehhez segítségre van szüksége…

Miután mindenki kellő energiát merített a filmből, felhúztuk mi is a bokszkesztyűinket és elkezdtük alkalmazni a filmben látottakat. Az alapok gyakorlása után párokba állva küzdöttünk meg egymással, ami mindenki számára jó kikapcsolás és feszültség levezetés volt. 


Majd egy hosszas meditáció következett, ami szintén frissítő volt, igaz volt olyan, aki elbóbiskolt közben, de ez vele jár.
Ezek után megint egy izgalmas részhez értünk, kezdődött a késharc és a fegyveres edzés. Amint valaki kést fog a kezébe ráérez annak erejére, szörnyű belegondolni, hogy egyre többször használják ezeket az eszközöket a támadók, a puszta erőn kívül. Mint tudjuk, késharcból senki sem jön ki vágás vagy karcolás nélkül, de a nagyobb baj elkerülése végett, jó, hogy ezeket is megtapasztaljuk.


Reggelre mindenki rendesen elfáradt, de úgy érzem, az összes résztvevő nevében mondhatom, hogy ez egy erőt próbáló, de egyben rengeteg értékes tapasztalatban és élményben gazdag 12 óra volt.
Köszönjük Stein Andrásnak, hogy bár betegen, de végig küzdötte velünk a 12 órát!



Oss! ;)

Tóth Eszter

2015. november 11., szerda

Folking Carsulae

 Olaszországi turné a Misina Néptáncegyüttessel

Szerda este fél 12. Bőrönd bepakolva, viseletek a ruhazsákban. Közel 10 órás ücsörgés vár ránk a buszban Velencéig. Mindenki érkezik, lassan indulás, a többiek még pakolásznak, beszélgetnek. Mindenki nagyon várja, hogy végre kezdetét vegye az olasz turné és végre elindultunk. Az oda úton jó néptáncosok módjára mindenki élt az alvás lehetőségével, hiszen sejtettük, hogy az elkövetkező pár napban nem sok időnk lesz pihenni, habár nem is ezért mentünk.
Misina néptáncegyüttes

A Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház tavaly ünnepelte megalakulásának 10 évfordulóját. A pécsi néptáncegyüttes melynek jó magam is a tagja vagyok, idén meghívást kapott az olaszországi Diversa - Mente táncegyüttestől egy folklór fesztiválon való részvételre. Mondanom se kell természetesen elfogadtuk és így jutottunk el Itália szívébe Magyarországot, valamint Pécs városát képviselve.  Nagyon sok ember szokta tőlünk megkérdezni, hogyan is zajlik egy ilyen turné, hiszen mi tulajdonképpen pihenni megyünk s csak egy-két alkalommal lépünk fel, nem igaz? Hát vagy inkább csak egy-két alkalmunk nyílik a pihenésre…

A résztvevő együttesek
Lassan megérkezünk a várva várt Velencébe. Gyors megálló a kempingbe, majd vissza a buszba és irány a város. 8 órás szabad program melyet mindenki maga kedve szerint tölthet el. Közösen megszemléltük a Szent Márk teret majd utána megpróbáltunk nem eltévedni és visszatalálni a buszhoz. Aki már járt Velencébe tudja, hogy nem nehéz eltévedni. Azóta se változott ott a helyzet, mi is igyekeztünk visszatalálni. Gondtalanul gyönyörködtünk a városban, még néztük a szebbnél-szebb maszkokat. Ez idő alatt bele kóstolhattunk a Velencei nyüzsgésbe, helyi gasztronómiai különlegességek és építészeti csodákba nyerhettünk betekintést. Közben megismerkedhettünk az olasz vendégszeretettel is. Este visszabuszoztunk a campingbe, a kis faházaink már várták a fáradt turistákat, majd másnap reggel korai indulással megérkeztünk az állandó lakhelyünkre Ternibe.  Egy kollégiumba kaptunk szállást, nagyon barátságos és hangulatos szobákkal. Gyors kipakolás után igyekeztünk a fellépés helyszínére Carsulae külső részén egy régészeti parkba léptünk fel, ahol megismerkedhettünk a másik 4 külföldi táncegyüttessel:
LES RHODOS CHAMONIARDS – Franciaország, 
CHINO ERMACORA - Friuli-Venezia Giulia,  
A PACCHIANEDDRA SANSUSTISA – Calabria,
‘A SHCAFFETTE – Molise és a házigazdák “DIVERSA-MENTE” – Umbria. 

Az öltözőnket némi gyalogos, kavicsos túra után megtaláltuk. A színpad hiánya miatt sziklákkal szegélyezett mezőn léptünk fel. Vagyis csak próbáltunk volna. Mert a felület sem táncra, sem másra nem volt alkalmas. Csúszott tele volt gödrökkel, öklöm méretű sziklákkal. Feledhetetlen élmény marad az első nap, pláne hogy néző egyáltalán nem volt így egymásnak léphettünk fel! Természetesen a táncegyüttesek célja a hazai, illetve saját helyi táncanyagaik bemutatása. Ki gondolta volna, hogy a mi táncaink, mint például az üveges, (lényege, hogy a hölgyek a fejükön egyensúlyozva egy üveggel táncolnak) nem lesz túl megfelelő a csúszós , füves talajon. Természetesen egy táncosnak mindenre fel kell készülni, így nem maradt más csak a 32 fogas mosoly és már mehetünk is, táncoljunk. Fellépés után ismerkedős táncvetélkedő vette kezdetét. Az egyik ilyen Olasz játék lényege hogy, a két térdünk közé szorított csörgődobot kell a velünk szembe lévőhöz eljuttatni táncolva. A női táncosoknak nyilván nehézséget jelentet a hosszú és nehéz viseleteik miatt.  Gyors öltözés, majd vissza a buszba. Igyekeztünk az esti fellépés helyszínére ami Carsulae legmagasabb pontján található. Vacsorára az Itáliai konyha egyik híres paradicsomos Penne tésztáját kóstolhattuk meg. Egy jó féle, helyi fehér- és vörösbor párossal kiegészítve. Az egész napos nyüzsgés után jól esett egy kicsit leülni és megpihenni. Vacsora után pedig kezdődhet is a műsor. Gyors öltözés, hiszen 21:30-kor kezdés, legalábbis mi szokásainknak megfelelően tartottuk magunkat a műsor tervéhez. Körülbelül 22:30 –kor sikerült is elkezdeni a műsort. Hajnali 3-ra haza érkeztünk, gyors tusolás és mindenki ment aludni. Reggel 8-kor igyekeztünk az étkezőbe, ahol nagy meglepetésünkre kekszet kaptunk egy bögre kávé kíséretében. A maradék 2 óránkban, amit pakolással és készülődéssel töltöttünk 12 kor sikerült elindulni Carsulae központjába. Egy parkolóba félrehúzódva megálltunk öltözködni, mert a buszt nem engedték be. Megérkeztünk az indulóponthoz ahol kezdetét vehette a menettánc. 1 órás várakozás után a tűző napon nagy unalmunkba mi mást tehettünk volna, mint táncoltunk.  


Menettánccal bevonultunk a főtérre, majd ott ,,némi várakozás” után kezdetét vette a szabadtéri  műsor,amit a helyi közönség nagy érdeklődéssel figyelt. Miután felléptünk beöltözve visszaültünk a buszba és kissé sietve utaztunk a következő 100km-re lévő helyszínünkre Torreorsina-ba. Egy aranyos kis falucska telis tele kanyagós utcákkal és szűk folyosókkal. A templom egyik kápolnájába kaptunk pakolási lehetőséget, amolyan öltözőként funkcionálva. Nem utolsósorban csúszós kövek kíséretében, amelyen veszélyessége miatt nem léptük fel, helyette a közönség betekintést nyerhetett a magyar népdalok csodálatos hangvilágába. A műsor után egy utcahossznyi megterített asztal várt minket. Vacsora közben egy helyi ismerkedős játékba kezdhettünk bele. Nagyon ötletes és hasonlóságot mutat a mi, „elvesztettem zsebkendőmet” gyerekkori játékunkkal. A lényege hogy egy fiatalember papírszalvétából sodor virágot, majd elindul megkeresni a kiszemelt hölgyet, akinek a virágot szánja. Közben a tömeg feje felett meglobogtatja, akik hangos ,,ÓÓÓÓ”- zással kísérik nyomon az eseményeket, majd ha elérkezik ahhoz a bizonyos hölgyeményhez, odaadja a virágot két csók fejében. Mondanom se kell, hogy a hölgy folytatja a játékot és ő is keres magának egy gavallért.  Ez így ment egész este közbe zene, tánc és rengeteg tésztásétel kíséretében, valamint ha elfelejtettem volna megemlíteni desszertnek szintén kekszet kaptunk egy kis görögdinnye párosítással. Az est fénypontja mégis csak a diólikőr volt, amit a helyiek készítettek hála gyanánt, hogy ellátogattunk szerény kis falucskájukba. Hajnali fél 4-es indulással visszaindultunk Ternibe, a szállásra.
Szintén  reggel 8 –kor várt minket a meleg kávé és az újfajta keksz tömkelege. Érdekes meglátás, hogy mintegy 30 fős táncegyüttes részére elegendőnek bizonyul 3 kosár keksz vagy mégse…


A hajnali érkezéseink miatt sajnos mindig csak dél körül indulhattunk tovább. A busznak illetve a sofőröknek kötelező 9 órát pihenéssel tölteniük. Sajnálatos módon csak délután 2 –re érkeztünk meg Rómába, ahová kikapcsolódni mentünk 3 órát. Kicsit kirándultunk, megnéztük a Colosseumot, a Szent Péter bazilikát és a Trevi kútat, amit nagy tragédiámra lezártak felújítás céljából, így csak a körbeüvegezett és leengedett Trevi kutat láthattuk. Természetesen ez se akadályozott meg minket abban, hogy kívánjunk egyet és dobjunk egy érmét.


A „kiadós” reggeli jóvoltából mindenki ment ebédelni.  Leültünk egy vendéglőbe, ahol mindenki vagy pizzát vagy lasagnet kért és  mert nem ettünk még elég tésztát spagettivel folytattuk . Róma után következett egy rövid 100 km-es buszozgatás San Geminibe, ahol az ott élő magyarok illetve olaszok  láttak minket egy többfogásos vacsorával. A fellépés helyszíne szintén egy macskaköves kis főterecske volt, ami egyedülállóságában nyilvánult meg. Hasonlított egy régi vár belsejére, amit kövekkel raktak ki, ugyanakkor a teteje nyitott volt. Az utolsó fellépésünk után visszamentünk a szállásra és egy kicsit még folytattuk az ott megkezdett táncos beszélgetős esténket, majd végül mindenki ment pakolni és aludni. 
Másnap reggel kicsit még nézelődtünk a városkában és végül bepakoltunk a buszba és búcsút intettünk Terninek. Szeptember 1-jén hajnali 3 órára érkeztünk haza Pécsre egy közel 15 órás buszút után rengeteg élménnyel és tapasztalattal, valamint emlékkel visszatérve. Alig várjuk a következő nyarat, hogy ismét találkozhassunk a Diversa-Mente táncegyüttessel, hiszen természetesen mi is meghívtuk őket az V. Déli Kapu Folklór Fesztiválra, mely augusztus 17-20-ig kerül megrendezésre. Remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom a néptáncosok világából. 


A Misina Néptáncegyüttessel november 14.-én találkozhattok a pécsi Harmadik Színházban.  Itt kerül megrendezésre új műsorunk, melynek címe ,,Idegen földre ne siess”. Elgondolkodtató, lélekmelengető darabokkal, mely autentikus, illetve táncszínházi koreográfiákat is tartalmaz. Várunk mindenkit szeretettel!

Gábor Sarolta

2015. november 5., csütörtök

Testem a vászon

Manapság egyre több fiatal visel valamilyen testékszert vagy tetoválást. Vajon hogy állnak ehhez a munkáltatók (főleg az egészségügyben)? Érheti-e hátrány a felvételi eljárás során azt a pályázót, akinek az orrában, a szájában, a szemöldöke felett van egy karika, vagy a karján egy tetoválás? A válaszom határozottan, Igen. A miértekre viszont nincs válasz…


Hazánkban az emberek (szerencsére egyre kisebb) része még mindig negatív előítéleteket fogalmaz meg a tetoválást, illetve testékszert viselő emberekkel szemben. A sokszor hangoztatott nyugati technológia és minőségi életszínvonal, amellyel mindig többen példálóznak rohanó világunkban már-már közhelynek számít. Ugyanakkor az a fajta „nyugati” gondolkodásmód, ami mindehhez társulna, mégis elmarad a sok-sok újdonság között. Valamiért az elfogadás, a tolerancia kiveszik az emberekből, ha a testdíszítésről esik szó. A miértekre viszont itt sem kapunk választ. Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést, hogy egy műkörömépítés, egy hajfestés, ne adj’ Isten a plasztikai műtétek mitől másabbak, mint egy díszes ékszer a test különböző pontjain, vagy a bőr alá művészien befecskendezett tinta? Hiszen, mindenki azért eszközöl magán egyfajta testmódosításokat, hogy jobban érezze magát a bőrében, hogy a külsejét olyanná formálja amilyen Ő önmaga legbelül, és ezzel megteremtse saját maga számára a tökéletes egységet. Van e helye az egészségügyben a megkülönböztetésnek? A válaszom itt határozott, Nem! –és ezzel a tézissel a legtöbben egyet is értenek. (mégis ha a testmódosításokról esik szó, egyből zárt kapukat döngetünk.)



A segítségre szoruló emberek legutolsó gondolata lesz, hogy megtagadja egy másik ember segítségét, akár tetovált, akár nem. Ezzel pedig azok a „dogmák”, amelyet az elfogadásra képtelenek tábora hirdet, már meg is buktak. –nem is beszélve arról, hogy a „rendszerváltás” idején ifjúságukat élő emberek (jelen esetben szüleink) számára, már egyáltalán nem számít kuriózumnak, ha valaki ilyen módon díszítette fel magát. 
Az a fajta gondolkodásmód, miszerint a tetovált emberek csak is bűnözők, ma már a legkevésbé sem állja meg a helyét, hiszen sorolhatnám a híres történelmi személyeket, akik szintén rendelkeztek valamilyen apró, vagy nagyobbacska mintával, mint pl.:


- Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének egy nagy Tomahawk tetoválás díszítette a belső combját.

- Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok ikonikus elnöke állítólag egy hatalmas családi címert viselt a mellkasán.

- Winston Churchill egy horgonyt viselt az alkarján.

- Gróf Széchenyi István, a szerelme nevét és egy szívecskét viselt bal karján.

Tudjuk, hogy a plasztikai sebészet is előszeretettel alkalmazza a tetoválást bőrhibák korrigálására. Ha ritkás a szőrzet vagy hajzat, rafinált festékbevitellel ezen is segíthetünk, hozzásegítve ezzel rengeteg embert egy boldogabb élethez.



Szükséges-e ez a fajta megkülönböztetés? Főleg úgy, hogy a legfrissebb kutatások szerint kétezer orvos mellől, 26 ezer ápoló is hiányzik a magyar egészségügyből, amint sok ezer szakdolgozó is. Megengedheti-e magának ezt a fajta luxust bármilyen munkáltató (főleg az egészségügyben), hogy ilyesfajta diszkriminációval éljen a tetovált, vagy éppen testékszert viselő –egyébként dolgozni akaró- szakemberrel szemben? A választ döntse el mindenki maga, viszont ideje lenne felismerni, hogy 2015-öt írunk! Jó reggelt! 

Végül egy kis kiegészítés: Történt, nemrégiben, hogy egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A válaszok meglepőek voltak (a teljesség igénye nélkül csak hármat emelnék ki): 

-Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni; 

-Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek; 

-Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására 

Én a saját életemet akarom élni, boldog szeretnék lenni, és bátran vállalom a véleményem és az érzéseim, ha szükséges úgy, hogy magamon hordozom minden gondolatom! 


Tetovált vagyok, NEM bűnöző!

Márton Rajmund

2015. november 4., szerda

ZártHelyi

Nyugi, nem arról a zárthelyiről lesz szó, amire Te gondolsz, hanem egy teljesen más világról.
A ZártHelyi egy élő szabadulós játék, amit a világháború hangulata ihletett meg. Egy bunkerből kell kijutnod, amire összesen 60 perc áll majd a rendelkezésedre.
Egy valamire viszont figyelned kell… amint a számláló a nullához ér, az ajtók végleg bezárulnak!
Ennek apróján beszélgettünk Orsival és Balázzsal, a ZártHelyi két ötletgazdájával!

Balázs, úgy tudom, Te is ETK-s hallgató voltál és írtál az Infozióba, mesélnél erről?

Valóban, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Egészségügyi Gondozás és Prevenció alapszakán - majdnem védőnőként - végeztem. 1 év után azonban sikerült a népegészségügyi ellenőr szakirányra átmennem, ahol le is diplomáztam. Még a Kaposvári Képzési Központban kerültem az Infózió elődjéhez, ahol a vicc rovat volt a szakterületem, de írtam kisarkított, vicces horoszkópokat is, illetve később a tudomány rovat, illetve néhány interjú is hozzám került.

Hogyan jött a szabadulós játék ötlete?

A szabadulós játékok világa már 3 éve szilveszterkor megfogott minket Orsival (aki mára már a feleségem), amikor az első szabadulásunkat hajtottuk végre Pécsen. Annyira megtetszett nekünk, hogy a jól megszokott baráti társasággal végigjártuk Pécs összes pályáját, illetve voltunk Budapesten, Balatonlellén és Kaposváron is szabadulni. Aztán egy nászajándékba kapott hosszú hétvége során ültünk egy medencében, esett a hó a fejünk felett és belénk hasított a felismerés, hogy miért ne lehetne nekünk is egy ilyen szobánk? A gondolat februárban fogalmazódott meg, a pálya pedig május 1-jén nyitotta meg kapuit a szabadulni vágyók előtt. Mára pedig már 73 csapat járt nálunk, aminek mi nagyon örülünk.



Milyen jellegű feladatokra számítsanak az érdeklődni vágyók?

Teljesen vegyes feladataink vannak. Mivel a mi szobánk 3 helyiségből áll, így volt lehetőségünk arra, hogy szobákon átívelő feladatokat, rejtvényeket hozzunk létre, illetve sok kis apró fejtörő, vagy elgondolkoztató van az egyes helyiségekben is. A feladatok teljesítéséhez nincs szükség lexikális tudásra, sokkal inkább a 4-5 fős csapat együttműködésén és a találékonyságon van a hangsúly.

Hogy szereztétek be a kellékeket, illetve mikkel találkozhatunk a kijutás során?

A helyiség kiválasztása volt az egyik legnehezebb feladat. Amikor rábukkantunk a Bunkira - ami egyébként valóban egy régi óvóhely – a helyszín adta a témakört. A nagyszüleink padlása, illetve az, hogy katonacsaládból származunk sokat segített betölteni a szobákat. A berendezés egy nagyon kis kivételtől eltekintve szinte teljes mértékben padlás- és sufni kifosztásból származik.

Ti is a kihívások szerelmesei vagytok? Szoktatok más szabadulós játékokat kipróbálni? Mondanátok egy kedvenc helyet?

Már több, mint 10 szabadulásunk volt, így kiemelni egy játékot nehéz lenne, mert mindegyikben voltak nagyon ötletes megoldások. Inkább azt mondanánk, hogy az egyedi megoldásokat kedveljük nagyon, ami nem a többi szobából származik, hanem látszik az adott társaság szellemi munkája is.

Mindig is érdekeltek az ilyen megpróbáltatások, de klausztrofóbiás vagyok, mennyire érdemes kipróbálnom? A hasonló problémával küzdőknek is ajánljátok?

A Bunker 44 m2-es, így a viszonylag nagyobb pályák közé tartozik. Volt már nálunk színvak és a bezártságot annyira nem kedvelő játékos (nálunk fontosak a színek is, és a föld alatt van maga a pálya), aki saját elmondása szerint nagyon élvezte a ZH-t. Szerintünk kipróbálni mindenképpen érdemes.



Ha valaki bepánikol, akkor van lehetőség, az azonnali szabadulásra?

Természetesen a játékot mi mindvégig követjük kamerán, és folyamatos walkie-talkie összeköttetésben állunk az aktuális csapatunkkal, így ha bármilyen probléma lenne, azonnal lehetőség van a játék megszakítására. Szerencsére az eddigi játékok során a berendezés minimális amortizációján kívül semmi negatív történés nem volt.

Volt esetleg valami olyan emlékezetes pillanat, amit szívesen elmesélnétek? (vicces, megható történet, stb…)

A megalakulásunknak az eleje nagyon emlékezetes számunkra. Már a lehető összes engedélyt, és útmutatást beszereztük, majd amikor már minden adminisztrációnak eleget tettünk, nekiálltunk kipofozni a légópincét, ami már évek óta porosodott a társasház aljában. Az első ecsetvonáskor azonban megjelent egy lakó, hogy itt mi semmilyen szobát nem fogunk nyitni, és hagyjuk is abba, mert ő nem engedélyezi. Idős bácsiról beszélünk, aki nem tudta, hogy ez a játék inkább a szellemi versengésre áhítozó fiatalokat vonzza, nem pedig a balhézni vágyókat. Azóta persze rendeződtek a körülmények. Vicces történet rengeteg lenne, de azok csak a pálya ismeretében viccesek. A kedvenc szállóigénk a szobából: „Gyorsan! Mondj egy színt! (mire a válasz) ÖT!”

Miben különböztök a többi pécsi pályától?

A többi pécsi pályához hasonlóan nálunk is vannak állandó akciók, mint pl. az, hogy a szülinapos játékos ingyen játszik, illetve kap tőlünk ajándékba egy pezsgőt. Azonban igyekeztünk egy teljesen új irányt létrehozni a szabadulós játékokban. A városban egyedülállóan nálunk két irányból indulnak a csapatok, és első feladatként először össze kell szabadítaniuk egymást, majd utána egymással kiegészülve haladnak tovább. Az összeszabadulás kb. 10 perc, de szerintünk színesíti a játékot. A fiúk különösen szokták élvezni az aknafedőn történő lemászást (hiszen a csapat egyik fele így közelíti meg a Bunkert). A másik különbség pedig egy újítás, amivel eddig csak Budapesten találkozhattak a játékosok. Lehetőség van a ZártHelyiben Tábornokos játékra is, melynek során élő segítségként egy Tábornok (Balázs) folyamatosan jelen van a szobában, és kedvétől (illetve a csapatok ügyességétől) függően segíti, vagy hátráltatja a csapatot a kiszabadulásban. Azt vettük észre, hogy ez a játék nagyon tetszik mindenkinek, mert ez viccesebb, interaktívabb, mint a walkie-talkie-s segítég.

Szóval, ha Te is meguntad a ZH-ra való felkészülést, akkor kicsit más értelemben kapcsolódj ki a ZártHelyiben. (elérhetőségek: zarthelyipecs.wix.com/zarthelyi ; facebook.com/zarthelyipecs)


Tóth Eszter

+++
A ZártHelyi jóvoltából 
MINDEN ETK-S DIÁK 15 % KEDVEZMÉNYT KAP A JÁTÉK ÁRÁBÓL!

2015. november 1., vasárnap

November’s embers

Temérdek sokszínű program vár rátok november gyönyörű havában a Zalaegerszegi Képzési Központ falain kívül. A színes levelekkel borított, őszi eső áztatta úton nyugodtan dagonyázhattok a közelebbi és távolabbi helyszíneken egyaránt készülődő remek programok felé. Ám jótanács gyanánt íme a következő: míg tekinteteteket az égre emelitek és gyönyörködtök a piros, sárga és ezernyi színben játszó fák leveleinek földi univerzumunk-béli csodájában, melyek néhány erősebb szellő alkalmával az ágakon töltött hosszú hónapok után kiválnak a számukra addig biztonságot nyújtó lombkoronából, nos addig bizony kevésbé zavaró, hogy mindenütt tócsákban sétálgattok városszerte. De az ősz ettől is olyan csodás, így csak javasolni tudom, hogy bátran keljetek útra a következő esemény egyike, de akár mindegyike okán is. Hisz’ nincs is kellemesebb, mint mikor az orkán erejű szél kifordítja a korosodó esernyőket és minden útszéli kukában elhelyezhettek egy-egy ilyen kiszolgált darabot, majd a kezdetben rohamosan a kollégium felé irányított lépések hamar válnak vidámmá, lazává és és egyenesen ráérőssé a mindenki számára jól ismert: ’Most már úgyis mindegy’ - típusú kollektív, mély gondolatok szellemében. 








Tehát:

November 11-én, szerdán a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben (az egykori Zsinagóga)  Jazz szerda lesz, amelynek alkalmából a Benkó Dixieland Band-et hallgathatja meg az e stílust kedvelő közönség.
















A hónap 17. napján pedig a gólyaavató utáni legfontosabb esemény következik a gólyák életében, a GÓLYABÁL. Bizonyára szorgalmasan készülődnek is a gólyatáncot gyakorolgatván csakúgy, mint a negyedévesek, akik az egyetemtől, tanáraiktól és az alapképzésen eltöltött padban ücsörgéstől vesznek majd érzékeny búcsút.  Minden évben fergeteges és tréfás meglepetés műsorukkal teszik mindezt, a tavalyi évben végzettektől például egy olyan tornát láthattunk ’korhű ruhában’ amelyet maga Jane Fonda is megirigyelhetett volna. A változás az elmúlt évekhez képest a helyszín, illetve a valószínűleg megnövekvő létszám lesz, ugyanis az Arany Bárány Hotel Télikertjében rendezik a bált és a többi zalegerszegi felsőoktatási intézménnyel karöltve szerveződik idén a mulatság.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a ’B’ kollégium szomszédságában található Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban (VMK) sportolási lehetőségeitek is vannak. Hétfőn Zumba fitness, kedden deepWork – bodyART (holisztikus, funkcionális tréning), szerdán Pilates, hétfőn és szerdán egyaránt ’Intenzív alakformáló torna’, valamint pénteken SMR – ’Self Myofascial Release’ – nyújtás. Bővebb információkat találhattok egyébként – időpont és díj tekintetében – a http://www.kereszturyamk.hu/ oldalon. 
De természetesen nem csupán aktív kikapcsolódásra van itt lehetőségetek, ugyanis az épület posta felőli sarkán egy rendkívül hangulatos és kulturált szórakozóhely található, ez pedig a PopUp Café, amely eddig és ezután is várja a szórakozni vágyó fiatalokat különféle programokkal. Az elkövetkezendő időkben, tehát 7-én FRENK, 20-án VEN és 21-én pedig Kafkaz – Füredi Tibor újabb kalandjaira látogathattok el a PopUp szervezésében.


A Zalaegerszegi Jégcsarnok pedig már október hónapban kinyitotta kapuit a jég szerelmesei előtt, így szerdán 18 órától, szombaton és vasárnap pedig 17 órától lehetőség adódik közönségkorcsolyázásra. Azok se vessék el ezt az alternatívát a szórakozásra, akik nem utazgatnak minden héten korcsolyával a bőröndjükben otthonuk és az iskola között, ugyanis a bejáratnál szükség esetén az is bérelhető.


A végére hagytam a hó végén megnyitó Adventi udvart, amely a Dísz téren tárja ki kapuit minden évben. A téren felállított sátorban minden nap más előadást, rögtönzött koncertet, karácsonyi hangulatot keltő énekkart tekinthettek majd meg, miközben forralt bort kortyolgattok a sörpadokon ülve. Az ünnepi hangolódást elősegítendő Mikulás is felbukkan néha, aki neki szóló versek és dalok ellenében szívesen megajándékoz titeket egy – egy szaloncukorral.

Javaslom tehát: keljetek útra mihamarabb!


Kaszás Kinga