Iyenkor decemberben...

"Nagy a sürgés-forgás: az ablakokra felkerülnek a fehér hópihék, égősorok világítanak minden ház udvarán, kitisztulnak a kiscsizmák, készülnek a karácsonyfadíszek. Az emberek szíve meglágyul, többet adnak és kapnak a szeretetnek nevezett csodából.

Itt a december, közeleg az ünnep.

Én is várom már a karácsonyt. A távolból már érzem a mézeskalács illatát, a fenyő tűlevelei képzeletben elárasztják aprócska kollégiumi szobám padlóját, olykor-olykor érzem a forralt bor zamatát… Én is festeném aranyra és ezüstre a diókat, hangszeremen játszanám a meghitt dallamokat, lelkemet az ünnepre hangolnám, és szívem minden szeretetét szétosztanám. Az utóbbit meg is teszem, dobozokba csomagolom, ajándékként átadom, hogy a boldog arcok melengessék az én szívemet is.

A sütés-főzés, díszkészítés viszont elmarad, most más dolgom akad. Rám a könyveim várnak… De éltet a tudat, hogy a „szeretet nem szűnik meg soha.”"

(http://csardiklaudia.blogspot.hu)

Az InfoZió szerkesztősége ezúton kíván békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet!

A kollégiumi élet szépségei Vol. IV.

A kollégiumi szoba, azaz a működési terület bemutatása után itt az ideje, hogy pótoljuk az előző részből kimaradt helyiségeket. Nevezetesen a mosókonyhát, a konyhát és a társalgót. Ezen közösségi színterek még abból a facebook és Krisztus előtti időből származnak, mikor az értelmesebbnél értelmesebb gondolatok nem holmi virtuális falakon, hanem face-to-face kerültek megtárgyalásra, klasszikus elnevezéssel társalgás, discursus, esetleg 'smalltalk' formájában, mely során a verbális keresztre feszítést is magukra vállalták az érintettek. Aki belép ezekbe a helyiségekbe, az megtapasztalhatja az egyetemi élet mára kicsit lanyhult, de még mindig folyton vibráló életének kicsiny szeletét.

Nem tekintünk el a bevált, jó öreg, soviniszta, de humángenetikailag teljesen korrekt, tehát tudományos és minden vitán felül álló, nemekre való lebontástól. Ahogy a discipulusok elhagyják locusaikat és megkezdik vándorlásukat a corridoron, egyszer csak elérkeznek a konyha, más néven culina ajtajához. Ez a vándorlási időszak minden nap, főleg a reggeli és esti órákban jellemző. A helyiség általában falakat tartalmaz. Emellett, bár nem mindig, van egy padlója és plafonja is, melyek a gravitáció erejétől és az időjárási viszontagságoktól védik a hallgatókat. A discipulusoktól azonban semmi sem védi ezeket a felületeket… A falakon előfordulhat, hogy vannak ablakok, fenestrák. A nemi különbségek már itt jelentkeznek. A non-spin discipulusok ugyanis a fenestrákon keresztül általában a távoli horizontot kémlelve tekintenek ki, megemlékezve a természet szépségéről. Ezzel szemben a spinnel rendelkezők a szobába lépve az ajtónak háttal álló és a fenestrákon kikémlelő hölgyek musculus gluteus maximusa-i által kialakított íveket veszik szemügyre.

Értelemszerűen a női hallgatók számára a culina kiemelt jelentőséggel bír. Életük hátralevő, szerencsés esetben társas részére itt készülnek fel (is). A mai „slágernek” számító szendvicskészítést a spinnel rendelkezők hosszú távon nem biztos, hogy tudják tolerálni, hisz esetenként szükség lehet főtt ételek elkészítésére. Természetesen, ha két azonos spinű vagy non-spinű talál egymásra, akkor is szükséges a tradicionális, normális ételek elkészítése az egyik fél részéről. Mondhatnánk, és mondjuk is: a főzés faji, nemi és vallási identitáson felül áll, főleg ha egyszerre kóser, vegán (ezt a szót még a legújabb word verzió is aláhúzza, nem véletlenül, tisztelt hölgyeim és uraim…), szója-, glutén- és cukormentes, részben teljesen nem egész kiőrlésű, sovány, fehér, mediterrán ételeket készítünk. 

Lassan eljutunk arra a szintre, hogy mindenki számára megfelelő étket készíteni igazi művészet, ezért joggal gondolhatunk bele, hogy pár évtizeden belül a művészeti galériák gyomrai tömve lesznek „mindenkinek megfelelő” leveseket és egytálételeket tartalmazó tányérokkal, persze természetazonos tartósítókkal konzerválva. A diákság nagy szerencséjére a kollégiumi konyha még nem kiállító terem. Kivéve, ha csapatban jelennek meg a diákok. Ekkor a spinnel nem- és a spinnel rendelkező discipulusok a sakk nagymestereit megszégyenítő taktikázásba kezdenek: előkerülnek az otthoni fortélyok, a tanácsok, melyek arra a kérdésre hivatottak válaszolni, hogy hogyan ne tegyék tönkre a szárnyaikat próbálgató ifjú konyhatündérek a teflonnal bevont serpenyőket. „A szivacs durva dörzsfelületét, melyet telfont nem ezzel mosunk egyem a zuzád néven is hívnak, nem erre találták ki cicám…” Visszatérve sakkos példánkhoz, a discipulusokat két nagy csoportra oszthatjuk. (Ezek mellett van egy harmadik csoport is, melyet később tárgyalunk meg.) Vannak kezdők, és nagymesterek. A kezdők ún. alapételek elkészítésére vállalkoznak, jobb esetben változó sikerrel. A nagymesterek ezzel szemben a culinában található tűzhely összes sütőlapját egyszerre használják, különböző méretű edényekkel, melyekben levest, főételt és desszertet készítenek egy időben. Ilyenkor nem igazán szabad hozzájuk szólni, mert értelemszerűen feladatukra koncentrálnak. Nagymester bárki lehet, feltéve, ha túllép a zacskós virsli szintjén és bátran rálép a szakácskönyvek világának felfedezését jelentő útra.

Meg kell említenünk egy harmadik csoportot, melynek neve: fantom. A fantomok eredetéről csak annyit tudunk, hogy egyszer réges-régen még discipulusok voltak. Azonban a sötét oldal csábításának nem tudtak ellenállni. Kéretik megjegyezni, hogy a sötét, mint jelző, nem csak a gonoszságot, hanem, ahogy azt látni fogjuk, az emberi ostobaságot is jelentheti. A fantomok általában észrevétlen mozognak és tevékenykednek, nevüket erről a jellemzőjükről kapták. Tevékenységük során a culina tisztának nevezhető látképe egy pillanat alatt alakul át Dante Poklának harmadik bugyrává. A földön hamu, és égett tetemek jelennek meg, a levegő pedig kénszagúvá válik. Bárki fantommá válhat. Ahogy a titánoké egykoron, úgy a nagymesterek bukása is hatalmas, kataklizmaszerű változásokat eredményez a culina berendezési tárgyaiban. A fantomokat nehezen lehet kiszúrni, de árulkodó jelek mindig vannak: serpenyőben melegíteni a levest, a kotyogós kávéfőzőbe a megengedetthez képest kétszeres mennyiségű kávét szuszakolni, esetleg tejet forralni és közben őrizetlenül hagyni. Más néven: a gyakorlatiasság hiánya, vagy saját képességeinek túlbecsülése.

            A kollégiumban vannak társalgók. Ennyi elég is róluk.

            Utolsó helyiségünk a mosókonyha, részeg walesi kiejtéssel lauandi. Ebben többnyire mosnak. Vannak kivételek, de ezeket az igen mélyen tisztelt olvasók fantáziájára bízzuk. Nem lehet csak úgy találomra behesszelni, besurranni, majd vad ruhamosásba kezdeni. Meghatározott időpontot kell foglalni a VIP jegyzékben. Nemre, korra, hovatartozásra való tekintet nélkül. Mindenkinek ugyanúgy szaglik a ruhája, tehát mosás közben mindenki egyenlő. Egy teória szerint a mai öltözködési szokások kialakításában igen erős befolyásoló hatást fejtett ki a mosókonyha. Állítólag egy időszakban olyan mértékben megnőtt a hölgyek rózsaszín és az urak főleg fehér ruháinak összemosásából eredő balesetek száma, hogy az egyik fél úgy döntött, alkalmazkodik. Mivel non-spin discipulusoktól a polkorrektség világában nem várható el, hogy változtassanak szokásaikon, ezért a megengedőbb fél vette fel a hasonló színű ruhák viselésének szokását. Így lelhető fel egyre több férfin rózsaszín póló. Azonban ahogy szokás mondani, a külvilág tükrözi az egyén belső világát, itt is komoly korreláció áll fenn a „pink” ruhadarabok esetében. Ugyanis ahogy régen fehér pólókat mostak, úgy fehér alsóneműket is. A további balesetek elkerülése végett nyilván minden ruhadarab színén változtatni kellett. Mindegyikén. Így akin rózsaszín póló van, az jó eséllyel máshol is hasonló árnyalatú ruhadarabot hord.

            Sorozatunk ezzel kimerítően bemutatta a kollégiumot, mint a kollégista életének színterét. Örömmel jelenthetjük, hogy nemsokára bejegyzésre kerül a rózsaszín pólós fantomokra kiírt vadászidényünk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, kiemelendő, a világon elsőként. A vadászidény a vizsgaidőszak első napjától egészen az utolsóig tart. Jó vadászatot kívánunk!

Tóth Tibor

Prezi kurzuson jártam

Novemberben megrendezésre került - a régi KÖSZI jóvoltából- az első pécsi Prezi minikurzus. Az előadást a PTE:AM egyik csapattagja Szüts Bálint tartotta meg a TTK Számítógépes Szolgáltatói Központjában. 

A PTE:AM egy olyan hallgatókból álló csapat, mely a Karrier Iroda (régi nevén KÖSZI) kortárs csoportja. Csapatunk pályaorientációs délutánokat szervez középiskolákban, workshopokat tart az egyetemen különböző karain, valamint egy-két eseményen (Pont ott parti, Állásbörze) segíti a Karrier Iroda munkásságát. A tavaszi szemeszterben több workshop szerepel a naptárunkban, ilyen például a helyesírási kurzus szakdolgozatíróknak ajánlva. Társaságunk összetétele vegyes, vannak köztünk a TTK-ról, a BTK-ról, a KTK-ról, az ÁJK-ról, valamint az ETK-ról jómagam és Molnár Melinda. 

A Prezi kurzus már egy régóta tervezett workshop volt a Karrier iroda naptárában.

De mi is az a Prezi? A Prezi egy olyan magyarok által kifejlesztett prezentációs szoftver, amely újra gondolva a PPT-t látványosabb és színesebb palettával rendelkezik.

Az első dián egy kör alakú keretet módosítani lehet négyszögletesre, zárójelesre, de akár ki is törölhetjük. A különböző stílusokból kedvünkre válogathatunk. Mindegyik stílus tartalmaz ábrákat, melyek segítségével kitölthetjük a prezentációnkat.

Egy mobiltelefonon próbáltuk ki a prezentációt. A fenti képen a második telefonos szövegbuborék lett kinagyítva, majd a lenti ábrán részletezve. Igazából ez a szövegbuborék is önmagában egy diának felel meg, de a benne levő tartalom is 4 diát ölel fel a vetítés során. A végén útvonaltervezéssel lehet beállítani a „diák” sorrendjét. Az előadó önmaga dönti el, hogy mi lesz a sorrend.

Személyes tapasztalataim alapján hasznosnak találtam a kurzust. Sokkal egyszerűbb és látványosabb, mint a PPT. A Prezi egy online felület, bárhonnan elérhető. Kezdőknek szabad elérést biztosít, csak regisztrálni kell www.prezi.com nevű oldalra. Regisztráció után nincs más teendő, mint a „free” opciót választani és máris indulhat a prezentáció elkészítése.  A Prezi valójában egy virtuális vászon, azaz gondolattérkép készítő alkalmazás. 

Nem nehéz elkészíteni, hisz rengeteg szimbólum, effekt, beszúrható kép található benne. 

Számos pozitív előnnyel bír a PPT-vel szemben, közülük egy néhány: 

teljesen leképezhető a valóság kicsi és elnagyolt részlete, a térbeli ábrázolásával pedig segít megérteni az összefüggéseket. 

Végtelen lehetőségekkel bír, hatásos a zoom technológiája.

A beépített Google keresés mellett YouTube videókat is be lehet szúrni az előadásba. 

Az előadó élvezetesebbé teszi a prezentációját, a közönség pedig új élményekkel gazdagodik. 

Akit érdekel a Prezi és szeretné elsajátítani, annak jó hírem van. A tavaszi szemeszterben ismét megrendezésre kerül a minikurzus! 
Ha nem szeretnél lemaradni az eseményről...

Hodován Szabina 

You can do it!

Túlmegy minden határon - Vujity Tvrtko előadása

Mi jut eszetekbe az előadásról? Valami unalmas, amit a telefonotok nyomkodásával, rejtvényfejtéssel vagy szundítással éltek túl? Részt vettetek már olyan lebilincselő estén, amely alatt egy percre sem lankadt a figyelmetek, ahol úgy ültetek végig két és fél órát, hogy nem vettétek észre, elröppent az idő, ahol az előadónak egyetlen kikötése volt, mielőtt belevágott mondanivalójába: „Csak az tapsoljon a végén, aki úgy érzi, hogy erősebben hagyja el ezt termet.”? 

Én voltam, méghozzá nem is olyan régen Pécsváradon, ahol Vujity Tvrtko olyan élményekkel gazdagított, amelyeket talán sosem felejtek el, mert ez nem a megszokott előadás volt, az újságíró nem átlagos módon mesélt a Föld körüli utazásain szerzett tapasztalatairól.

Magyarország a legpesszimistább országok közé tartozik, népessége a lehető legjobb módon igyekszik a legrosszabb fényben feltüntetni saját helyzetét, jövőképünk sokszor kilátástalan. Azt hiszem, ezen a hozzáálláson szeretett volna Tvrtko változtatni, amikor oda állt a zsúfolásig telt terem színpadára. Történetei egytől egyig olyan helyzetekre világítottak rá, amitől máris jobb színben tűnt fel saját állapotunk és olyan embereket mutatott be, akiknek akaratereje minden lehetetlennek tűnő körülmény felett diadalmaskodott.

Az előadásnak több megható és meghatározó pillanata volt, melyektől úgy érezhettük, hogy igenis megéri a hétköznapok szélmalomharcai ellen küzdeni és lélekben erősebbé váltunk.

Hallhattunk az utolsó magyar hadifogolyról, Toma Andrásról, akire hosszas kutatás után Tvrtko egy kotyelnyicsi elmegyógyintézetben talált rá. Az idős bácsi napokig csak artikulálatlan hangokkal válaszolt a neki szánt kérdésekre, majd megtört a csend, és magyar nyelven a Szózat sorait szavalta el az előtte ülő újságírónak. Bár már kilátástalannak tűnhetett, mégis hazatérhetett a volt katona féltestvéréhez Sulyánbokorra ötvenhárom év után.

Németh Samira, a szomáliai menekülttáborból Magyarországra visszahozott gyermek történetének láttán szem nem maradt szárazon a teremben. A lány Afrikában megjárta a poklot, családját kivegézték, sosem érezhette magát ott biztonságban – hosszú utat tett meg, hogy újra otthonra találhasson, de végül neki is sikerült. A sok megpróbáltatás után meglelte a helyet, amit hazájának hívhat, rátalált élete szerelmére és családot alapítottak. Mindig van remény!

Az előadás során bebizonyosodott, mekkora ereje van a pozitív hozzáállásnak, a szeretetnek, a hinni akarásnak és a vidámságnak.

Ennek legnagyobb magyar példája Weisz Fanni, a pécsi származású hallássérült modell, aki lehetne egy átlagos fogyatékkal élő lány is, aki kirekesztettnek érezheti magát a társadalomból, de Fanni nem hétköznapi eset. Fiatal kora ellenére befutott modell, szépségkirálynő lett belőle, emellett Európa első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél. Vujity Tvrtkoval, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteiként Haitire utaztak, a világ legszegényebb és egyik legkorruptabb országába, ahol a legtöbb időt abban az árvaházban és iskolában töltötték, amelyet a baptisták a 2010-es, kétszázezer áldozatot követelő földrengés után hoztak létre. Ott olyan szülőkkel találkozott, akiknek a gyermekük fogyatékkal él és azt kérte tőlük, hogy fiaikat, lányiakat ne dugják el a nyilvánosság elől, merjék kivinni őket az utcára.

Az újságíró következő története Nick Vujicicról szólt, akinek a neve talán nem cseng ismeretlenül. A férfi, aki karok és lábak nélkül született, mégis a világ egyik legoptimistább embere, de vajon mi a titka? A lelkesedése és kitartása vitte előbbre, az, hogy megbecsülte, amije volt, és nem azon kesergett, amije nincs. Ő az, aki a szívével ölel és példát mutat azzal, hogy élvezi az életet, boldog családi életet él, szabadidejében golfozik, szörfözik, beszédeket tart pesszimista társainak, vidámsága, humorérzéke nem hagyja el és mai napig tart egy cipőt a szekrényében annak jelképéül, hogy ő még mindig hisz a csodákban.

Ezek és még további történetek részesei lehettünk azon az estén Pécsváradon, egy olyan ember előadásában, aki maga is átélte a háborút, szembenézett a halállal, sok szörnyűséget látott, mégis erős maradt és így is pozitívan áll az élethez. Az utolsó kisfilm vetítése után, amikor kigyúltak újra a fények, a közönség tapsviharban tört ki, és joggal mondhatom, hogy erősebben jöttünk haza.

Elképesztő motiváló ereje lehet az ehhez hasonló sikersztoriknak, mert ha ők véghez tudták vinni ezeket, akkor te is meg tudod csinálni, csak rajtad múlik, mihez kezdesz a helyzeteddel. A te döntésed, hogy strucc módjára homokba dugod a fejed, vagy karok és lábak nélkül is felállsz, szembenézel a nehézségekkel és legyőzöd azokat!

Csárdi Klaudia