2016. március 29., kedd

Párkapcsolat felsőfokon

A Kosztolányi Dezső Céltársulás helyi diákszervezete a Pécsi Fiatalok a Magyarságért valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szoros együttműködésével került megrendezésre a Párkapcsolat Felsőfokon című előadássorozat, Nagy Péter előadó vezetésével. Az első előadás a Házasság hetében zajlott le. A civilszervezet mottója: A szülőföldön való boldogulás segítése határon innen és túl. Fontos célkitűzésük az egészséges nemzettudat tisztázása a fiatalokban, valamint a határon túli magyarokkal való kapcsolat ápolása. A szülőföldön való boldogulás egyik fontos témaköre a párkapcsolat is. A hagyományos ismerkedési formák eltűntek, az udvarlási szokások megváltoztak, a házasság intézménye, részben a médiának köszönhetően rengeteget veszített értékéből, s emiatt a bizonytalan kapcsolatokban a párválasztás, a házasság és a családalapítás sokszor kitolódik, előtérbe kerülnek a szingli életformák. Az előadássorozat egyik fő célja, hogy e gondolkodásmódon változtasson.


A rohanó világban, amelyben ma élünk csak szeretnénk, de nem tudunk urai lenni az időnek, a térnek és az anyagnak. Állandóan igyekszünk kitörni abból a helyzetből, amiben éppen élünk. Az érzelmeknek sokszor nincs, vagy alig van helyük, pedig mindenki vágyik lelki dolgokra. 
Különböző típusokról lehet beszélni, azonban kezdjük a sort a rossz mintájú párkapcsolatokkal. 
Eszköz típusú, azaz szükséglet alapú kapcsolatok. Ebben ritkán vannak érzelmek, helyettük a szükségletek dominálnak, amolyan Haraptam egyet, mert éhes voltam alapon működnek. Ide tartoznak az egyéjszakás kalandok, a biológiai szükségletek (csak szex és más semmi, barátság extrákkal), és a „trófeagyűjtők” is.


A következő ideológia szerint ciki az egyedüllét. Mindenki párkapcsolatban van csak én nem. Az utunkba kerülő első emberrel belevágunk egy viszonyba annak ellenére, hogy bármit is tudnánk a másikról. Céltalanságon alapszik, mert a környezet kellemetlen véleményének elkerülése volt a fontos, nem pedig maga a személy. A döntéseket nem önmagunk hozzuk. Ez az a kapcsolat, ami lehet, hogy működni fog akár öt éven keresztül is, de végül rájövünk, hogy mellényúltunk. Nincs meg az összhang, az is előfordulhat, hogy teljesen ellentétek vagyunk. Általában ebben a helyzetben az egyének nem rendelkeznek kellő önismerettel. 
Saját belső frusztráltság miatt is lehet párkapcsolatot kialakítani. A belső értéktelenség a vezető vonal ebben az esetben. Félelem a magánytól, az egyedülléttől, a feleslegesség és az elveszettség érzése erősödik fel ilyenkor. Van egy párom, aki a semminél azért jobb: Abszolút kudarcra ítélt kapcsolati típusról beszélünk. 
Létezik egy olyan forma is, amikor valaki nem társat keres, hanem egyfajta eltartót. Egy olyan embert, aki főz, mos, takarít rá (ilyenkor a férfi keresi az eltartó nőt), vagy egy olyasvalakit keresünk, aki eltart minket anyagilag, igényeinket kielégíti, mert van pénze (ebben az esetben a nő, eltartó férfit keres). Egyfajta lustaságon és kényelmen alapuló kapcsolatról van szó. 
Manapság elég nagy teret tudnak maguknak a tekintélyt növelő karrierista emberek. A presztízsnövelő egyéneknek nincs idejük önmagukra, nem hogy egy társra. Tipikus példák lehetnek erre az olyan emberek, akiknek jól menő vállalkozása van. Fontos találkozón, ahol a karrier felfelé íveléséről, a jövőről van szó, jól mutat az ilyen illető mellett egy intelligens és nem utolsó sorban dekoratív személy. A külsőségek dominálnak nem pedig a belső tulajdonságok. Az ilyen kapcsolatot nevezzük presztízsközpontúnak.


A rossz modell és a szeretet alapú kapcsolatok között létezik egy olyan forma, ami semleges, a kettő közti átmenetet képzi. Az alkalmi kapcsolatokban élők még nem akarnak elköteleződni és felelősséget vállalni egymásért. Szerető társra vágynak, mert nem kedvelik a magányt, az egyedüllétet, ugyanakkor nem terveznek egymással hosszú távon. A két fél ez esetben egymás idejét rabolja, mert csak azért vannak együtt, hogy egymás gondolatait megosszák, közösen programokon vegyenek részt (például utazáson). Ez a forma a társkapcsolatok elő szakaszában jónak bizonyulhat, de hosszútávon nem elégíti ki a társra vonatkozó alapigényünket. 
Hosszútávon jól működő kapcsolatba akkor érdemes belevágni, ha már önmagunkkal tisztában vagyunk. Ez az első lépés. Szükséges rendezni saját gondolatainkat, ismernünk kell erősségeinket, gyengeségeinket. A ki vagyok én kérdésre tisztán tudjunk válaszolni. Mindehhez a jó eszköz tehát, mint egy tükör, a megfelelő önismeret. E nélkül nem szabad belevágni egy komoly, akár életre szóló társkapcsolatba. Ha magunkat akarjuk ajándékba adni valakinek, ahhoz ezt az önismeretet nagyon ki kell polírozni. Hiányában nem valódi arcunkat mutatjuk a másiknak, hisz magunkkal sem vagyunk tisztában, ezáltal saját érzéseinkben sem. A belső énünk nem azonos azzal, amit kifelé a külvilágnak és a környezetünknek mutatunk. Ahogy mások néznek ránk, az gyakran az ő bensőjüket tükrözi. 


A második lépés a vízió kitalálása, amelyben meghatározzuk a társat, akit magunk mellé elképzelünk. Értékrendeket, életcélokat, családmodellről való gondolkodást, valamint vallási és kulturális kérdéseket kell felállítani önmagunkban. Tulajdonképpen ez nem más, mint elvárásaink tisztázása a másik féllel szemben. Vízió nélkül nem létezik a valóság. 
A valóságban két ember egymás iránti kölcsönös szimpátiáján túl a megismerés szintjére kerülnek. A pozitív visszajelzések után megtörténik a kapcsolatfelvétel. Komoly munka veszi kezdetét, amelyben a felek elkezdenek információkat megosztani a másikkal. A demarkációs vonal átlépése után a kapcsolat egyre jobban mélyül.
Túl a negatív kapcsolatokon és a nem követendő példákon, mégis egy olyan kapcsolat létezik, ahol a két fél komoly szándékokkal és életcélokkal, felelősségteljesen vállalják a közös tehercipelést. Két egyenrangú felnőtt ember kapcsolata, akik nem csupán partnerként, hanem társként is tekintenek egymásra. Olyan lelkek találkozása, akik azonosulnak, majd összeforrnak egymással, hogy közös céljaikat megvalósítsák és egy új család alapjait lerakják.


Hodován Szabina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése