2016. június 15., szerda

Meeting of Styles

Engedjétek meg, hogy egy augusztusi streetart-eseményre hívjam fel a figyelmeteket. A Meeting Of Styles (MOS) egy nemzetközi streetart/graffiti hálózat és rendezvénysorozat. A MOS-t 1997 óta évente rendezik meg világszerte. Budapest első ízben 2011-ben kapcsolódott be a rendezvénysorozatba, ezt szeretnénk hagyománnyá tenni azzal, hogy fővárosunk másodszor is otthont ad neves hazai és külföldi művészek találkozójának.
Fő célkitűzésünk, hogy a műfaj regionális és nemzetközi színtéren is kimagasló művészeit vonultassunk fel Budapesten egy fesztivál keretében. Mindamellett, hogy az idelátogató alkotók munkáival színesedik városunk egy fala, az esemény lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre, a tapasztalatcserére a magyar és a nemzetközi művészek között, és megkönnyíti a magyar művészek nemzetközi szervezethez történő csatlakozását.
A vendégművészek között található többek között argentin, orosz, német, francia, brit, belga, olasz, szlovén, szlovák, román streetart művész. A rendezvényt megelőzően egy kiállítás nyílik a résztvevő művészek munkáiból a Gregersen Art Point művészeti központban.
Célunk, hogy magas minőségű munkák bemutatásával megismertessük a streetart-ot a szélesebb közönséggel, ezzel is hozzájárulva a műfaj szélesebb körű elfogadottságának megteremtéséhez.
Bátran ajánlom a fesztivált minden kortárs művészetet kedvelőnek (nem csak street art rajongóknak), valamint azoknak, akik nyitottak az új dolgokra.


A rendezvény helyszíne: 1185 Budapest Május 1. tér

A rendezvény időpontja: 2016. augusztus 27-28.



Remélem, sikerült felkelteni érdeklődéseteket, további ismertetőt alább, a linkekre kattintva találhattok. 

Ͽ       Meeting of styles web: http://www.meetingofstyles.com

Ͽ       Meeting of styles video: https://www.youtube.com/watch?v=ehaEeNHRUQw

Ͽ       Instagram: https://www.instagram.com/moshungary/


Horváth Csenge

2016. június 6., hétfő

Interview dr. Komáromy László tanár úrral II.

Ami kimaradt a Komáromy László tanár úrral készített interview-ból

„Óhatatlanul izgalmas volt!”


Beszélgetésem Komáromy tanár úrral kicsit hosszabbra nyúlt, mint amit a nyomtatott InfoZió lapterjedelme megenged, így heves vitának egyáltalán nem nevezhető megbeszélés során arra jutottunk kedves főszerkesztőmmel, Márton Rajmunddal, hogy az interview hátramaradó részét itt, a blogon tesszük közzé.



Kezdjük is egy bevezetővel, bár prof. dr. Komáromy László tanár urat tulajdonképpen senkinek sem kell bemutatnunk, hisz szinte mindannyian találkoztunk vele a sejtbiológia előadásokon. 1961-től munkatársa a Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani és Biológiai Intézetének, majd Orvosi Biológiai Intézetének. Az Egészségügyi Főiskolai, majd Egészségtudományi Kar munkájában 1990 óta vesz részt, kezdetben a dietetikus szak óraadójaként. 1992-től 2000-ig a Pécsi Képzési Központ igazgatója; 1994-től általános főigazgató helyettese volt. 2005-től általános főigazgatói tanácsadó feladatokat lát el. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának kandidátusa, emeritus főiskolai tanár, és dékáni tanácsadó. Az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézetének nyugdíjas tanára, 2005-től szerződéses oktatója. Munkája során rengeteg hallgatói kitüntetést kapott, többször az év oktatójának választották. 2004-ben nevelési-pedagógiai munkásságáért Apáczai Csere János díjjal tüntették ki. 2012-ben Arany Katedra díjat kapott, 2015-ben pedig Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel jutalmazták oktatói munkásságát. 



Próbáljuk meg feldolgozni az előbb olvasott adatokat. Rögtön érezni fogjuk, hogy ez a bevezető egy nagyon terjedelmes karrier kivonata, ami nem vállalkozhatott minden részletre kiterjedően összefoglalni a tanár úr pályáját. Azonban bennem rengeteg kérdést vetett fel. Amikor elhatároztam, hogy az Infozió nevében megkeresem a tanár urat, egy megelőző kutatást végeztem el, mely során rengeteg új kérdés merült fel bennem. Például a beszélgetés során sikerült megtudnom, hogy az 1953-ban érettségizett tanár úr a híres 6:3-as nagy eseménynek novemberben már a Szegedi Tudományegyetem egyetemi klubjában volt fültanúja. Ezzel a cikkel igyekszem pótolni azokat a hiányosságokat, amik helyhiány miatt sajnos nem fértek be az InfoZió számába, de meggyőződésem, hogy képesek újat mutatni az eddig 55 évet felölelő egyetemi munkásságból a hallgatók; a mi számunkra.





1961, Pécs, legendás alakok között; Lissák Kálmán és Tigyi József professzor urak munkatársaként dolgozott. Mesélne egy kicsit erről az időszakról? Akkor itt Pécsett rendelkezésre állt megfelelő műszerpark például?


Tigyi József professzor úr

Az intézetnek megvolt a megfelelő tudományos háttere. A molekuláris dimenziók már jöttek a tudományba, és azokat el kellett sajátítanunk. Erre az időszakra tehető az akkor korszerű eszközök, például ultracentrifugák megjelenése, és a mikroszkóppark fölfejlődése, melynek legfontosabb állomása volt az első elektronmikroszkóp megjelenése a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Valahol az egyetemi múzeum zugaiban még megtalálható. Ezekben az években indult el egy rekonstrukció, nagy fejlesztési folyamat, melynek fontos szakasza volt a mai Általános Orvosi Kar központi épületének kialakítása, majd használatba vétele. Ebbe az épületbe költözött be 1970-ben az elméleti intézetek jelentős része. A munkálatok a közelmúltban elhunyt Tigyi József professzor úr, akkor rektorhelyettes irányítása alatt folytak. Tigyi professzor, az ő szóhasználatával élve maga mellé emelt, az intézetek költöztetésének „kormánybiztosává”. Ez számomra azt jelentette, hogy az intézetek elhelyezésének szakmai oldalát irányítottam, melynek kapcsán mélyebben megismerhettem az elméleti intézetek vezetőit, munkatársait. Minden, az építőiparral kapcsolatos problémát én kommunikáltam az építésvezetés felé, így a központi épület minden zegét-zugát máig is ismerem. Ebben az időszakban adódott lehetőség külföldi tanulmányutakra is, melyeket szerintem jól kihasználtak az egyetem munkatársai. Szakmai kapcsolatok alakultak keleten és nyugaton is.

Ezzel kapcsolatban jut eszembe: 1977-78, Baylor College of Medicine, Houston, Texas. Az űrrepülőgép program éveiben járt a NASA helyi központjában?

Én is azon szerencsés egyetemi munkatársak közé tartozom, akiknek mind lehetősége volt hosszabb tanulmányutakon részt venni. A Houstonnal kapcsolatos tapasztalataim eredetileg egy 1974-es európai biokémiai konferencián indultak. Itt alakult az a lehetőségem, hogy szakmai érdeklődésemnek megfelelően egy éves tanulmányúton vehettem részt 1977-78-ban a Baylor College of Medicine Farmakológiai Intézetében. Óhatatlanul izgalmas volt ez az év a számomra, hiszen a hazai munkámat tudtam magasabb technikai feltételek mellett folytatni. Áttérve a NASA-ra, először nem is mertem arra gondolni, hogy én oda kerülhetek. A kollégákat kérdeztem, és meglepetésemre a következő választ kaptam: „Nagyon egyszerű! Megadott napokon vannak a látogatási lehetőségek, oda elmész, és ott végig fognak vezetni.” Tulajdonképpen, mint egy turista kerültem oda az egy éves periódus utolsó heteiben. Tényleg úgy történt, hogy felültem a buszra, ami elvitt oda, egy sima higway-en végighaladva. Azt tudni akarták, hogy kik azok, akik így érkeznek, de azt követően semmi kontroll. Végigvezettek a NASA fejlődéstörténetén, szkafandert is lehetett próbálni, és a negatív kísérleti eredmények is szerepeltek a bemutatóban, tulajdonképpen nem rejtettek a véka alá semmit. Életemben nem láttam még olyan hatalmas képernyőket, mint a Mission Controll Centerben. Félelmetesen izgalmas volt: „Hol vagyunk? Éppen az űrt látom.



A tanár úr megtisztelő figyelmét és válaszait ezúton is köszönjük a PTE-ETK hallgatói nevében!


Tóth Tibor

Interview dr. Komáromy László tanár úrral

„Azonos szemmagasságban kell lenni az egészségügyben!”


Komáromy László tanár úr 1961-től munkatársa a Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani és Biológiai Intézetének, majd Orvosi Biológiai Intézetének. Az Egészségügyi Főiskolai, majd Egészségtudományi Kar munkájában 1990 óta vesz részt, kezdetben a dietetikus szak óraadójaként. 1992-től 2000-ig a Pécsi Képzési Központ igazgatója és 1994-től általános főigazgató helyettes volt. 2005-től általános főigazgatói- illetve dékáni tanácsadó feladatokat lát el. Az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézetének nyugdíjas tanára, 2005-től szerződéses oktatója. Kutatási területe és tantárgya a molekuláris sejtbiológia.

Amikor a tanár úr került a pályaválasztás útjára, milyen hatások, milyen indíttatás alapján döntött a biológia és kémia tanulmányok mellett?

Egyrészt nagyon jó iskolából jöttem. Ez a dombóvári, akkor Gőgös Ignác Gimnázium, ma Illyés Gyula Gimnázium, ahol a mai napig példaképként tekinthető tanárok voltak a tanáraim. Közéjük harmadikos koromban jött egy fiatalember, aki akkor frissen Szegeden végzett biológia kémia szakon. Rá hatottak azok a tanárok, akik ott voltak abban a tantestületben. Ő pedig hozta a szellemét és a látásmódját az akkori biológiának. Rendelkezett azokkal az attitűdökkel, amivel a diákokhoz kell viszonyulni. Én akkor úgy gondoltam, hogy ezt ő biztosan az ott meglévő idősebb tanároktól nyerte. A látásmódja, a biológia, kémia, biokémia együttes elemzése akkor középiskolás időszakban nagyon megfogott engem, és ez döntött számomra úgy, hogy én biológia kémia szakra megyek Szegedre, mert ezt megelőzően tulajdonképpen én orvos akartam lenni. Akkor valahogy odakonkludáltam, hogy ez gyakorlatilag egyszer valahogy valamilyen módon elvezet az emberhez is. Hála Isten, ez azért többé-kevésbé sikerült!

Egyetemi tanulmányai során előfordult, hogy elbizonytalanodott? Esetleg egy sikertelen vizsga után?


Nem tartoztam abba a kategóriába, ahol úgymond „fát” kellett kapni kollokviumon vagy szigorlaton, ilyen nem volt. Rossz szokás dicsekedni, hogy „ó, hát én ennyiszer megbuktam, annyiszor megbuktam és mégis itt vagyok, úgyse törődik vele senki, hogy hányasra vizsgáztam x tárgyból!” Ez lehet igaz, de belül, az ember értékrendjének beállításában fontos, hogy a kellő szintet, egy felsőbb kategóriát el tudjuk-e érni. Az ember úgy érezheti, mikor egy elégtelen vizsga van, hogy „lesöpröm, ugyan jövök majd még egyszer”, legalábbis kifelé ezt kommunikálja, de ennek nagyon mély lélektani hatása van a hallgató számára. Én ezt minden évben elmondom a hallgatóknak, hogy az nem úgy van, hogy „én könnyedén megbukom”. Ha valamilyen negatív élmény éri a hallgatót, akkor kiszáll abból és úgy érezheti, ezzel el van intézve: „lesöpröm, és utána jövök még egyszer vizsgázni, másodszor, harmadszor, dékáni, stb.” Értelem szerint a belső igényesség az valahol ott indul el, hogy ilyenkor feltesszük magunkban a kérdést: „Hoppá, hát én kiszálltam. Miért szálltam ki? Piti dolgot kérdezett, nem tudtam.” Az egészségtudományi képzésben még az apró dolgok is hihetetlen nagy fontosságúak! Ezek olyan meghatározó adatok, hogy ha egy szikrányi hiba van a sejtekben, akkor igazából már jön egyfajta hiányos működés, mutált, ha úgy tetszik kóros állapot. Ennek a sornak van egy olyan zárógondolata, hogy csoda, hogy egészségesek vagyunk, mert annyi a meghibásodási lehetőség a sejt működésében, hogy ha valami meghibásodik, egy sejt először, aztán ez lefűzi a többi hibásat; mind ezeken a „kis dolgokon” múlnak. Ugyanakkor, ha ez helyben van, a hallgató megfelelően értékeli, és megvan a belső igény, hogy „repair” legyen, akkor ez segít a következőkben, így a szakma gyakorlása során is.





Hogy értelmezhető a tanár úr azon mondása, hogy a vizsgaidőszak a szemeszter első hetén elkezdődik?

Ezt a gondolkodásmódot én is úgy tanultam annak idején, és ezt el szoktam mondani a hallgatóságnak minden szemeszter elején. Egymásra épülnek a szakproblémák, alapproblémák. Mondhatjuk, hogy „betűk” jönnek egymás mellett, és hogyha megvan a betűskálánk, akkor tudunk csak olvasni. Az szinte mindegy, hogy melyik tantárgyról, tudományról van szó, de a „betűket”, az adott „betűsort” mindig meg kell tanulni. Ezt elérni csak úgy lehet, ha ABC rendben, folyamatosan tanulunk. Ha elhangzik a kérdés: „Tetszenek tudni, hogy mikor kezdődik a vizsgaidőszak?”, rendszerint a hallgató nagyon aranyosan mondja is: „Persze, december x-én.” Válaszom: „Azt csak tetszik gondolni…” S akkor megbeszéljük azt, hogy miért nem így van. Jön a felismerés, amit a pszichológia is tanít, amikor az ember a homlokára üt, és rájön a hallgató, hogy ennek az öregúrnak lehet valami igaza. A hallgatók pedig megérzik és visszaigazolják, hogy nem egy rossz út, ha az ember ezt követi, hiszen így stabilizálódik, megerősödik a tudás abból a célból, hogy a beteg érdekében, a gondozott érdekében tökéletesen tudjunk lépni az adott szakterületen. Ez a mai pörgő világ azt eredményezi, hogy pörgő módon kísérelünk meg tanulni, de így elveszítjük azt, hogy rögzüljenek az alapok, és minden „betű” meglegyen.

A folyamatos tanulás elég ahhoz, hogy „jó” egészségügyi szakemberek legyünk?

Ez feltétlenül szükséges, de az is kell, hogy azonos szemmagasságban legyünk mindig azzal az emberrel, akivel dolgozunk, legyen az hallgató vagy a gondjainkra bízott beteg. Az oktatásban, egészségtudományi tevékenységünk minden fázisában, formájában a velünk kapcsolatba kerültekkel mindig olyan légkört kell kialakítanunk, hogy a partner érezze, hogy Ő velünk egyenrangú, és személyiségét maximálisan tiszteljük. Ennek kapcsán hangsúlyozzuk, hogy felbecsülhetetlenül fontos a kimondott szó ereje. A szakembernek értelemszerűen millió egyéb dolga van, de valahol éreztetnie kell, hogy azonos szemmagasságból segít! A mai rohanó világban, különösen a mi szakterületeinken, fokozottabban kell figyelnünk egymásra.

Tóth Tibor