2017. október 18., szerda

Szombathely is avatott

2017.10.04-én a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központjában is felpezsdült az élet, hiszen megrendezésre a várva várt gólyaavató! 
Jómagam idén nem mint gólya, hanem a zsűri egy tagjaként vehettem részt a programon, aminek nagyon örültem, mert így kívülről szemlélhettem az eseményeket. Az elsősökhöz hasonlóan én is tűnön ülve vártam már, hogy milyen feladatokkal kell szembenézniük a gólyáknak és együtt leküzdeniük azokat. A 20 lelkes leányzót végül két csoportra bontották és rögtön bele is csaptak a közepébe! 


Köő Adrienn kreatívnál-kreatívabb feladatokkal rukkolt elő, amit a gólyák nagy élvezettel és odaadással csináltak végig. Sokunk egyik kedvence volt a versírás/csapat induló írása, amit a szervezők által előre megadott szavakból kellett összetákolni a versenyzőknek.
A másik nagy kedvencem a Dalos pacsirta nevű játék volt, amikor a fejhallgatóban hallott zenét a csapat egy tagjának úgy kellett énekelnie/dúdolnia, hogy felismerjék azt a többiek. 
Az "i"-re azt a bizonyos pontot végül a Gumicsali nevű játék tette fel, ami abból állt, hogy a játékosnál egy horgászbot volt, végén egy gumicukor hernyóval, amit szájjal be kellett nedvesíteni, majd egy tálból kihalászni vele egy sós perecet, és azt úgy megenni, hogy ne essen le a perec, és kézzel se kelljen hozzá érni. Mondanom sem kell mindenki nagyon jól szórakozott, és egytől egyik nagyon ügyesen oldották meg a feladatot.




A gólyaavatót végül a kék csapat nyerte, míg az év gólyalánya Horváth Veronika lett. 
Reméljük mindenki jól érezte magát,és mindenkinek olyan felejthetetlen élmény marad, mint a szervezőknek!

Kőhegyi Rebeka

2017. október 8., vasárnap

Az első és az utolsó –, avagy gólyaavató a Zalaegerszegi Képzési Központban

A zalai dombok között a hagyományokhoz hűen természetesen idén sem maradhatott el a gólyaavató. Úgy döntöttem, hogy javában saját csapatunk, azaz a Kettes csapat – pontosabban a legjobb csapat - szemszögéből mesélem el az események sűrű folyamát, ami nem csak a gólyákat, de minket is magával sodort rendesen. Félig viccelek, azért nem csak rólunk lesz ám szó.

Lényeg a lényeg, hogy a Zalában megszokott bulinapon, azaz kedden, mégpedig szeptember 26-án a kora esti órákban vártuk a gólyákat a B kollégium előtt, ahogy előttünk az elmúlt években már oly’ sokan tették. Az elsőévesek – nagyon dicséretesen – nem is várattak magukra sokáig, egészen pontosak voltak. Egészen, de azért van még hova fejlődni… Négy, gólyapásztorokból összeverbuválódott csapat állt a lépcsőn és pásztázta az apróságok tömegét – szintén dicséretes, hogy sokan el is jöttek -, vajon kit válasszon majd saját reménységei közé.



Az Egyes csapat szétcincált, néhol vérfoltos ruhákban, testükön szörnyű sérülések hegeivel, de mégis jókedvűen válogatott a rendelkezésükre álló ifjak között csak úgy, mint a Kettes csapat – ergo mi. Rablóknak öltözve szintén komolyan vettük a pásztori feladatot – ahogy a többi társaság is – és igyekeztünk hitelesen eleget tenni zord álcánknak fegyverekkel – vízipisztolyokkal -, dollármilliókkal teli zsákokkal – újságpapírral - és kötéllel. A Hármas csapat a népszerű mozifilm alapötletéből merített, melyet most nem nevezek nevén. Annyit azért elárulok, hogy a lányok érkezését már messziről kiszúrhatták a fürkész tekintetek, ugyanis közeledtükkel az ég felé kívánkozó piros színű léggömbök lebegtek felénk vészjóslóan. Végül a Négyes csapat tagjai fekete-fehér csíkos pólóikban rabokként, bár annyira mégsem megtörten zárták a sort.


Útnak indultunk, énekeltünk, ordítoztunk, kelepeltek, fegyelmeztünk, viselkedtek és megérkeztünk az első állomásra. A csemeték köszöntötték a kedves felsőbb éveseket, ahogy azt illik és kezdetét vette a küzdelem a többi csapat ellen, persze átvitt értelemben. Mielőtt bárki azt gondolná, szeretném előre vetíteni, hogy nem fogom részletezni a végrehajtandó feladatok listáját. Meglehetősen hosszú lista lenne és több ízben egyhangú, de valószínűleg mindenki el tudja képzelni, hogy mi volt a fő és közös pont minden állomáson, majd később a tornateremben végződő mutatványokban is. 
Pontosan így van, a helyes megfejtés, amire mindannyian gondoltok az a csapatépítés. Úgy láttam végeredményben mindenkinek egészen jól sikerült feloldódnia és megszületett mindenhol az a bizonyos csapatszellem, buzdították és ünnepelték egymást, valamint úgy tűnt, hogy őszintén örülnek a csapat – mint olyan – érdemeinek. Ezúton üzenném, hogy remélem jól láttuk és sikerült. Azt hiszem, hogy a többi csapat nevében is mondhatom, jobb, ha tudjátok: Nagyon igyekeztünk és mi mindent megtettünk.




Az eredményhirdetésre az Atlantisban került sor éjfél után egy fergetegesen UV foltos fényárban végződő mulatozás közepette. Hozzáteszem, az UV foltok alatt az UV festéket értem, festékes buli volt, másról nincs és nem is volt tudomásom. Szóval harmadik helyen végzett a Négyes csapat, második helyen a Kettes csapat és az első helyet pedig stílusosan az Egyes csapat szerezte meg.
Másnap következett a másnap, azaz a szerda. Bizonyára sokan nem értek oda az első órákra, de ez most nem is a következő napról szólt. Mivel zárjam soraimat? Mivel zárom soraimat...

Kaszás Kinga